A minap arra lettem figyelmes, hogy kedélyállapotom - szimpatizálva az időjárásváltozással -, hirtelen drasztikusan borúsra váltott. De miért? Hiszen az elmúlt időszakban életem határozottan jóra fordult!
Azzonal kutatni kezdtem a választ lelkem pókhálós bugyraiban, ahol a félfülű játékmackótól elkezdve a törötthegyű postairónon át, a felmondási nyilatkozatig rengeteg lom felhalmozódott az elmúlt évek alatt. Már napok óta térdig álltam a vastagon poros elfeledett emlékfoszlány között és a sok hajolgatástól a derekam is megfájdult, de azt a várva-várt, mindent megoldó nagy választ csak nem leltem meg.
Sikerült azonban azokat a bizonyos elfeledni vágyott csalódásokat és pofonokat előtúrnom... Olyanokat, amikre az ember nem kikmondottan büszke, amiket próbál minél mélyebbre eltemetni az emlékek emésztőgödrében, hátha nem kerülnek soha többé elő. Dehát nem volt mit tenni, ezek kíméletlenül ott voltak és keresztbe öltött karral vigyorogtak rám alattomosan.
Az első szembesüléseket követő gyomorgörcsök után - amilyenek akkor jönnek, amikor előre rettegünk valaminek a bekövetkezésétől - rájöttem, hogy mégis megtaláltam AZT. Hiszen pont ezek a feketepontok azok, amelyek napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra mérgezik az életem. Régi sérelmek, megalázások és megaláztatások piszkálnak orvul, és nem hagyják, hogy kiélvezzem a sikerek édes örömét.
Miután kronologikusan rendeztem régi kis mocskaimat, (aminek már épp itt volt az ideje) rájöttem, hogy ezekre a fájdalmakra igenis szükség volt, mert ettől váltam mind jobb emberré. Egyre halkabbá, egyre szelídebbé, egyre hasznosabbá.
Hasznosság!!!! - rohant át agyamon a délután fél ötös expressz. Ez az én igazi bajom!!! Nem vagyok elég hasznos és bárha az akarok lenni, a körülmények nem kedveznek ilyen irányú törekvésimnek!
Csak, hogy világos legyen miről firkálok itt. Meg van mindenem: karrier, szerető, arany, paripa :-) DE rettentően zavar, hogy hová tart körülöttem a világ és ez ellen nem tehetek semmit. Az embereket nem érdekli más csak az anyagi javak vad hajhászása és értelmetlen halmozása, közben sírdogálnak, hogy semmilyük sincs. Egymás szemét kivájnák, ha kapnának érte 10.000 Ft-ot. Pedig, ha körülnéznének és sikerülne a saját kis portájukon túl is ellátni, akkor máris észrevennék, hogy vannak a mi kis bolygónknak olyan részei, ahol a tiszta ivóvíz is luxus, és két váltás ruhával is békés boldogságban tudnak élni. Nem úgy nálunk, ahol ha nincs meg mancikának a legújabb trendi lakkcipő, ami csak anyagában különbözik a kollekciója többi darabjától, képes egy héteig vajaskenyeret enni, hogy szombat este villanthasson benne. De írhattam volna pistike esetét is a szőrmekapucnis dzsekivel.
Szóval itt vagyok én, amolyan urban-outsiderként. Állok a folyóparton és kívülről figyelem, milyen mocskokat visz a víz. Közben azon töprengek, hogy hogyan értethetném meg másokkal, hogy a pénz kapzsi halmozása nem a boldogsághoz vezető út. Egy bizonyos szintig boldogítanak az anyagi javak, de ezt a szintet a legtöbbünk már rég elérte. A multimilliomosokkal azt, hogy az újabb merga megvásárlásánál hasznosabb dolgokra is költhetnék a pénzt. Például odaadhatnák egy külvárosban élő, gyerekeit egyedül nevelő anyának, csak, hogy más rettentő életszagú példát ne hozzak. Hogy a cél egy élhető, pozitív világ megteremtése lenne, nem pedig a mostani fukar módon történő felosztása az utolsó porszemig. Hogy ez a materialista, tárgy és státuszközpontú lét a tökéletes elbutuláshoz vezet, érzelmileg és értelmileg is. Teljesen eltompul mindenki, elmaradnak a megindító, hússzagú-érzések. Nem marad más csak a szuper bling-bling nihil. Csillogó, laposképernyős, celebek uralta, négykerékmeghajtású, fullasztó nihil.
Hm...
